Tudósok: Gyere be a diszkóba - avagy mit üzent ma nekem a Petőfi Rádió?

Egy kedves ismerősöm, kollégám hívta fel a figyelmemet egy dalra, amit a Petőfi Rádió hivatalos YouTube-csatornáján közzétett felvételén hallgattam meg.

Az alábbi gondolatokat egy, a Petőfi Rádió hivatalos YouTube-csatornáján megjelent dal ihlette. A videót az eredeti közzétételi helyről ágyaztam be, a bejegyzés pedig saját értelmezésemet, véleményemet és gondolataimat tartalmazza. A dal nem saját alkotásom, annak valamennyi szerzői és kapcsolódó joga az eredeti jogosultakat illeti.

Meghallgattam, mert mindig nyitott vagyok új zenei tartalmakra. Igyekszem mindig előítélet nélkül hallgatni az ajánlott művet. Előbb csak a zenére figyelek, tetszik-e, és hagyok időt arra, hogy megfigyeljem, bennem mit indított el? Egyáltalán hatott-e rám? S ha bejött a zene, és már kedvem van többször is meghallgatni, a szöveggel bíbelődöm kicsit. Értem-e? Jól értem-e, hogy értem? Később is ráérek majd egész véleményt formálni. Nem egyszer kaptam rá zenekarok hallgatására, és művészek későbbi követése is ilyen ajánlásokból gyakran nőttek ki nálam. Ezúttal is meglepődtem.

Elsőre vicces, kicsit olyan benyomást keltett, hogy félúton van a tuc-tuc idióta, agyatlan gépzene és a minőségi jazz között. Először nem is sejtettem, hogy ezt a csapatot ismerem még a kilencvenes évek Ki mit tud? műsorából! A felejthetetlen egyediséggel megkomponált "Apa kocsit hajt" című daluk tévéprodukcióján könnyesre röhögtem magam, annyira tetszett.

A nótát hallgatva valamiért nekem az jött le, hogy a show-biznisz az eladhatóság oltárán feláldozza a sokszínű, minődégi zenei stílusokat, és belekényszeríti a zenészvilág szereplőit egy ilyen popkulturális kompromisszumba: Ne keress Dvorák, Debussy és Bartók "reneszánszt" egyik mai zenében se, csak oldódj fel az agyatlan ritmus monoton lüktetésében pár koktél és egyéb tudatmódosító kíséretében, hogy aztán részese lehess a nagy, és sokszínű egyvelegnek.

De nem egy pinkpointként, hanem egy a többiekhez hasonló szürke senkiként! Ne légy túl megosztó, csak simulj be a tonhal-tömegbe, hogy aztán kifogjon a nagy multicég egy világméretű hálóval.

Aztán mire észbe kapsz, hogy az ő akváriumában tetszelegsz, még csitti-fitti cool kérónak is tűnik az üveghomlokzat, meg a fantasztikus kilátás, míg végül rá nem ken a reggeli pirítósára, akár egy adag halpástétomot.

Persze a főhősünk bármennyire is vonzódik, és enged a hívásnak, több ízben ellátják a baját. A legdurvább, hogy amiatt öldöklik, mert őszintén zenei stílusokról, meg klasszikusokról mer pozitívan nyilatkozni, hogy ő azt szereti...Szóval kicsinálják, de nem ám csak ímmel-ámmal: brutális képeket használ: fűrészek, balták és egyéb otromba eszközök fegyverként a tagjaiba, csak mert ki meri mondani, a saját véleményét... Végül úgy tűnik feladja, de voltaképp csak annyit ad fel, hogy kifejtse a vélményét őszintén. Ekkor a diszkó kifigurázott kulturcsősz őrei nagy kegyesen kivennék belőle a halálos sebeket okozó baltákat, meg fűrészeket, de a hősünk, aki be lett oltva a diszkó ellen, az immunitása miatt már ragaszkodik a sebeket okozó fegyverekhez. Kéri, hagyják így, már megszokta. Mintha csak emlékeztetőnek tartaná meg a sebhelyeket okozó fegyvereket, persze ez az egész bizarr képi világ eléggé figyelemfelhívó, hogy a mágnesként vonzó diszkóba csak a megfelelő, jó válaszokkal mehetsz be sértetlenül, vagy hallgass!

De azért gyere be a diszkóba...