Nem tudom, milyen anyag van a grafitceruzába rejtve, de mindmáig különös érzés kerít hatalmába, ha meglátok egy szépen hegyezett ceruzát. Legszívesebben azonnal kézbe venném, keresnék egy tiszta fehér lapot vagy egy halványan pontozott füzetet, és nyomot hagynék rajta. Ha betévedek egy papír-írószer üzletbe, ma is ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel nézem a naplónak szánt füzeteket, a töltőtollakat, a grafitceruzákat és a különféle eszközöket. Valami megmagyarázhatatlan vonzódás köt hozzájuk. Pedig alig írok kézzel. Naplót is többször próbáltam vezetni. Néhány napig lelkesen teleírtam oldalakat, aztán hetekig rá sem néztem. Később elővettem, ültem fölötte, és úgy éreztem, hogy most írnom kellene valamit. De nem jött semmi. Az ihlet helyett csak az üres lap nézett vissza rám. Végül becsuktam a füzetet, és csináltam valami mást. Mégis, a papír és a ceruza iránti vonzalmam valahogy megmaradt. Talán azért, mert az egész nagyon korán kezdődött. Már óvodásként érdekeltek a betűk és a számok....